
A kakaós laphoz a száraz hozzávalókat összekeverjük, a nedves hozzávalókat a kávé kivételével habverővel felverjük, a kettőt összekavarjuk , adagolva közben a kávét. Sütőpappírral bélelt 26 cm es, kapcsos tortaformába öntjük és előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.
A krémhez a tojássárgáját kikavarjuk a cukorral és hozzáadjuk a tejet. Vízgőz fölött, állandóan kavarva addig főzzük, míg egy kicsit besűrűsödik, majd félrehúzzuk és a krémet két részre osztjuk. Egyikbe belekavarjuk a feltördelt 50 %-os csokoládét, másikba a fehércsokoládét és az instant kávét, majd egynemű krémmé kavarjuk. A zselatint kevés vízben feloldjuk és a tejszínt kemény habbá verjük, majd kétfelé osztva ezeket, belekavarjuk a tojásos krémekbe. A piskótát a kapcsos formában hagyjuk, ráöntjük előbb a csokis majd a kávés krémet.
A csokibevonathoz a tejszínt felforraljuk és hozzáadjuk a feltördelt trüffel csokoládét majd jól kikavarjuk és a tortára kenjük. A tortát egy éjszakára lehűtjük és másnap szeleteljük.